2010. június 29., kedd

Az oldalunkról

Másfél hete szinte még semmit nem terveztünk. Végül szép lassan kezdett magától összeállni minden.

Úgy alakult, hogy ott leszünk a vizen és minden technológia adott, hogy valamennyire nyomon kövessük a versenyt. És ha már ott vagyunk akkor beszéljünk róla alapon írunk, fényképezünk, forgatunk, telefonálunk és remélhetőleg mindez hamarosan megjelenik az oldalunkon, ami három címen is elérhető:

- http://www.kekszalagonline.hu

- http://www.kekszalag.com

- http://kekszalagonline.blogspot.com/

Természetesen mindhárom cím azonos oldalra mutat. Az volt a célunk, hogy a világhálón jelenleg ingyenesen fellelhető szoftverek segítségével a legjobb tájékoztatást adjuk az általunk látott, hallott információkból. Így kerültek képbe a Google alkalmazásai is. Használni fogunk blogot, fotó alkalmazást, a YouTube is segítségünkre lesz.

Hol leszünk?

Az élmezőny környékén is ott leszünk, illetve hátrébb is, valamint a parton is mozgolódunk. Hogy pontosan hol, azt még nem tudjuk.Az biztos, hogy elsősorban a versenyre koncentrálunk. Szeretnénk –még ha ez lehetetlen is – mindent és mindenkit megtalálni.

Minden esetre, ha úgy gondolják, hogy a birtokukban lévő információt megosztanák másokkal akkor küldjék el telefonszámukat a iroda@sailing.hu email címre vagy menet közben hívják a 06 20 3241 391-es telefonszámra.

A közvetítés készítői a SAILING.HU Internetes Vitorlás Magazin és Vitorlás TV.



Segítségünkre lesz az OMSZ Viharelőrejelző Obszervatóriuma is, ami a http://www.met.hu/kekszalag oldalon mindig friss meteorológiai információkat közöl.



2010. június 23., szerda

Fehérszalag videó

Az első katamarán fölény:



2010. június 20., vasárnap

A legnagyobb kihívó

Eddig halkan susogtak róla. Kicsit szkeptikusan fogadtam az információ valódiságát, de ma kiderült, hogy igaz. Talán nem volt még ennyire innovatív egy Kékszalag sem. Minden esetre most mindenki aki teheti ringbe száll, a 42. Kékszalag győzelemért. A mai hír azért is ütős, mert nemcsak egy Extreme 40 katamarán érkezéséről szól,hanem mert a kormányos kétszeres olimpiai bajnok Tornádó osztályban. A helyismeretet kérdésében is találtak megoldást.


Bemutatkozó anyag

2010. június 14., hétfő

Hamarosan indulunk!

Hamarosan elindul oldalunk, mely a Kékszalag alatt nyomon követi a versenyt. addig is: http://www.kekszalag.hu