10:10 Ha jók az értesüléseink, akkor 08_54-kor futott be az utolsó hajó a 238. helyen. Tehát az a 238 hajó, aki a keszthelyi pályajelet megkerülte, be is futott.
09:50 Reggel 08:45-ig 237 hajó ért célba, előzetes eredményekért kattintson a linkre.
05:33 A Bolygó befutott a célba, 232. helyen. Valamivel több, mint 44 és fél órát töltöttek a vízen és még vannak, akik nem futottak be. Nekik még 3,5 órájuk van, hgoy limitidőn belül teljesítsék a távot.
03:39 Mi is elbúcsúzunk mára, holnap felhívjuk őket (Bolygó), hogy végül, hol és mikor futottak be. Már nem akarok most rájuk telefonálni, a csapat nagy része ugyanis már alszik... Gratulálok nekik, szép teljesítmény volt! Biztos vannak még mások is kint a vízen, de sajnos már csak ehhez a csapathoz van elérhetőségünk.
03:22 Előzetes eredmények 1-120 helyig
2010.07.04. 03:14 Füred előtt a Rosalie, közelít a cél felé, lassan befejezik a versenyt, amely számukra, már több, mint 42 órája megy. Ez idő tájt a Bolygó, akivel sokáig egymás közelében haladtak, a tihanyi cső előtt van még csak, egész pontosan a Balatonudvari-Balatonföldvár tengelyen.
20:53 A Rosalie lassan Bfenyves vonalába ér középvízen, sebessége 7 km/h, mögötte Szigliget vonalában a Bolygó. Kitartásuk becsülendő.
19:04 A Bolygó 279. helyen kerülte a keszthelyi pályajelet.
18:45 EPILÓGUS - a közvetítés margójára
Ismét megtörtént. Valószínű, hogy még mindig több tíz hajó van kint a nyílt vízen. Ezek közül négyen van GPS jeladó, és közülük én egy hajóval tartom szinte a kezdetek óta a telefonos kapcsolatot. A verseny közvetítői ismét úgy gondolták, hogy ennyi volt fontos, befutottak a nagyobb hajók, a celebek - hú de utálom ezt a szót - és befejezték a tv-s közvetítést a hivatalos weboldalon a chat szobában sincs már emberük - vagy legalábbis incognitóban van. A weboldal is apránként frissül csak.
Valószínű az eredmények feldolgozása most is folyik, és a bójákon is kell még legyenek kint emberek - nem róluk szólok most.
Értem én, hogy ma van a buli, meg a koncert, meg a nagy ingyen vacsora, de nem érdemelnek annyit a kintlévők, hogy valaki időnként - mondjuk óránként bejelentkezzen a stúdióból, hogy mi van??? Aki ugyanis kint tölti most is az idejét, mert becsülettel végigvitorlázza a távot, ők is megérdemelnék, hogy részt kapjanak az ünneplésből.
Ez már évek óta vita téma, nyíltan és burkoltan egyaránt.
Bár évről-évre javuló tendenciát mutat a közvetítés ezt valahogy sosem sikerül megoldani. Vagy én vagyok csak telhetetlen??? Nekem nem elég, ha holnap reggel 9 után odalöknek az orrom elé egy táblázatot a befutottak jegyzékével, valamint a be nem futottakkal. Ők is megérdemlik a figyelmet.
Van aki apukájáért aggódik, mert nem tudja elérni, és azt sem tudja merre jár, van aki a kedveséért, testvéréért. Nem érdemelnék ők is meg, hogy kapjanak hírt ismerőseikről, szeretteikről???
Csak egy motoros kéne váltó emberrel akár, aki körbejár és kvázi "begyűjti" az infót, hogy egyáltalán ki van még kint versenyben. Különösen most, hogy II. fokú jelzés van érvényben, országszerte zivatarok, néhol jégeső van. Azt pedig sokan tudjuk, hogy a Kékszalagon többnyire túravitorlázók indulnak.
Mindezek ellenére azt kell mondjam, hogy idén jobban teljesítettek a hivatalos közvetítés szervezői. De a bójasorrendet, amit anno jópár éve Beliczay Péterrel mi már az ASSO Európa Kupán Kenesén sikerrel abszolváltunk, évek óta képtelenek megoldani. Pedig ha egy ilyen szolgáltató áll az ember mögött, mint főszponzor, egy mobilstick - mobilinternet - egy laptop és ember kell hozzá, aki bepötyögi, elküldi az irodába az adatokat, ahol feldolgozzák, feltöltik a szerverre. Nem egy akkora "was ist daß". A mi galériánkba a képeket például ugyanezzel a módszerrel töltöttük fel sokszor a tó közepéről.
Remélem segítek ezzel az elmélkedéssel és legközelebb esetleg megfontolják a szervezők, és talán meg is valósítják, hogy a versenyen résztvenni nem tudó vitorlázók, illetve az otthonmaradó rokonok, barátok teljesebb képet kaphassanak.
Beliczay Diána
18:40 A versenyiroda által kiadott időszakonkénti nem hivatalos eredmények itt találhatóak 1-87 helyig
18:37 A Rosalie (Hajdú Péter) már megkerülte a keszthelyi pályajelet, a Bolygó most kerüli. Sebességük 3-4 csomó.
17:49 A Bolygó (YS III/2) Vonyarcvashegynél jár keszthelyi jel felé. Fináczy Laci bácsiék nem adják fel, kitartanak. Most kaptak frissülést, komoly 3 csomóval haladnak.
17:11:52 Beliczay Márton befutott a 90.!!!!!! helyen - persze nem hivatalos az eredmény, hiszen versenyen kívül indult, de mindenképpen nagy teljesítmény, és ez lenne a hivatalos eredménye, ha... - Bocsánat a betűméretért, de megérdemli :-)
Beliczay Márton a befutó után - Sajnos csak ilyen képünk van.
17:00 Háromnegyed 5 körül futott be a Tramontana a 79. helyen.
16:52 Beliczay Márton 10-15 percen befuthat :-)
16:40 A versenyiroda által kiadott időszakonkénti nem hivatalos eredmények itt találhatóak
16:32 Az Összevont Cirkálókhoz tartozó Stefánia (Zentai Árpád) csapata úgy döntött délután 3 után valamivel, amikor a sokadik kis szél után, a sokadik naaagy lavórba értek Balatonfenyvesnél, hogy elegük van és motorra kaptak. Nem csodálom egyébként, hősiesen állták a sarat 30 órán át. Jó pihenést nektek és köszönöm a támogatásotokat.
16:26 Tihany után, Füred irányába hátszelezik Beliczay Márton, már nincs sok hátra:
16:14 Beliczay Márton a csőben van már.
15:48 Beliczay Márton lassan beér a Tihanyi csőbe.
15:00 Az Amitié (Regina) - Holzhauser András - Bszemes vonalában abban a dny-i szélben vitorlázik, amely Keszthely óta kíséri őket. A szél dny-i, 2-es teteje. Előttük vitorlázik Beliczay Márton. A déli partról visszfelé tart középvíz felé - jelenleg egyharmad víznél jár - a Ninni, a Bettus (Nautic) 500 méterre van tőlük.
Mögöttük cirka 1 kilométerrel jön a Parti Szél nevű 50-es, újabb 3 kilométerre lemaradva több hajó együtt.
Az Amitié reggel 8:5-8:10 körül kerülte 87. helyen a keszthelyi pályajelet, mögöttük másodikként fordult a Suttogó - szintén Regina -, 50 perccel a bója elhagyása után jött velük szembe a Patrónus, az öblöt elhagyva találkoztak a Flamingóval és a Brinkivel.
14:44 Még nem hagyjuk abba, de szeretném megköszönni eddigi segítőimnek - és csapatuknak - a közvetítést, a sorrend semmilyen rangsort nem jelent:
Barát Stefánia
Zentai Árpád
Torjai Gábor
Grohoczky Attila
Forrai Csaba
Székely Antal - Tonyó
Bodnár Imre
Ladányi János
Beliczay Péter
Beliczay Márton
Wonke Péter
Alibán András
Holzhauser András
Fináczy Laci bácsi
Szeremley László
Szojka Anita
OMSZ- Horváth Ákos
Pallay Tibor - Pallus
Szaniszló Péter -Szanya
14:13 IDŐJÁRÁSJELENTÉS az OMSZ-től
Jelenlegi időjárás és kilátások ma estig
A tavi szél hatását fokozatosan átveszi a közeledő
hidegfront, elé fújó nyugatias, délnyugatias áramlás
amely az egész Balaton tengelyében 20-25 km/ó
szelet okoz.
A nap folyamán egy gyenge hidegfront közeliti meg a Balaton
térségét, ennek hatására a tegnapinál erősebben megnövekedhet
a gomolyfelhőzet és 12 -14 óra után már záporok, esetleg zivatarok
kialakulhatnak. A zivatarok zömmel a Balatontól keletre vonulnak el,
azonban nem lehet kizárni, hogy a Balaton térségében is kialakulhat
egy-egy cella, a keleti medence fölött nagyobb valószinüséggel.
A száraz levegő miatt a zivatar környezetében akár viharos (75-80 km/ó)
széllökésre is lehet számitani, amely azonban csak rövid ideig tart és
várhatóan északnyugati irányú lesz. Késő délutántól már határozott,
időnként élénk (25-35 km/h) északnyugati szél várható.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 29, 30 fok körül várható, este
25 fok körüli értékek valószinűek.
A Balaton keleti medencéjére az első fokú viharjelzés érvényes, mivel
a megnövekvő gomolyfelhőkből kifutó szél elsősorba a keleti part
közelében elérheti a 40-45 km/ó sebességet. A Balatonfüredre
nyugatról befutókat ez egyelőre nem befolyásolja.
A Balaton vize Siófoknál 26 fokos.
13:56 A Stefánia (Zentai Árpád) csapata megindult, 1,9 m/s-os szelük van, a hajó sebessége 1,22 csomó. Látják ők is ÉK felől a gomolyfelhő képződést, ők is bíznak a lehetséges frissülő szélben.
13:52 IDŐJÁRÁS
A Balaton keleti medencéjébe I. fokú viharjelzés van érvényben, a nyugati medence jelzőrendszere még alapfokon áll.
13:51 Helyesbítés az óvás kapcsán
"Sajnálatos módon hibáztam, és téves információt tettem közzé korábban a Percről-percre rovatban:
Nem az Audi Ramada csapata óvta a győztes Natur Aqua egységet a navigációs fényeinek hiányosságai miatt. Az Audi Ramada csapatnak semmi köze az esethez.
A versenyrendezőség - amint azt akkor is megírtuk - sötétedés után fokozottan ellenőrizte a navigációs fények létét és működését a hajókon. A Natur Aqua csapat ellen a versenyrendezőség adott be óvást, mert a Füred előtti befutó szakaszon a fényei rosszul vagy nem működtek.
Egyébként a nemzetközi zsűri megvizsgálta az esetet és nem zárta ki a verseny győztesét. Úgy ítélték meg, hogy a Natur Aqua csapata mindent megtett annak érdekében, hogy a versenyen megsérült lámpák működését helyrehozza vagy megfelelően helyettesítse.
Tehát a verseny végeredménye nem változott.
Én pedig elnézést kérek Szentiványi Árpádtól és a csapatától, amiért rájuk némileg rossz fényt vető, téves részemről kellően nem ellenőrzött hírt közöltem.
Ruják István"
Forrás: www. kekszalag.hu
13:50 IDŐJÁRÁS
Az OMSZ az ország középső részére sárga, míg a keleti országrészre narancs riasztást adott ki. Vajon elér ez a mezőnyhöz????
13:46 Nátrium Hyatt, Camelot, Weight Sailing Team az első 3 helyezett a 8mOD osztályban. Gratulálunk Szentpéteri Ádáméknak az osztálygyőzelemhez :-))))
13:40 Beliczay Márton már Révfülöpnél jár, és stabil 1-2-es szélben vitorlázik, már le tudott ülni úgy vitorlázik. Az ő környékükön úgy látszik, hogy a délnyugati szél szépen beteríti a tavat teljes hosszában. Marci már fáradt, de kitart. Reméli az első 100-ba befér. Észak felől felhősödik, reméljük megérkezik a beígért erősödés, és akkor kicsit meglódítja a hajóját.
13:12 A Stefánia Fonyód felé álló orral áll a szélcsendben Szigligeti öbölben.
13:10 Az első befutott 35 hajó:
1. NaturAqua - Roland Gaebler
2. Audi Ramada - Roman Hagara
3. KICA - Mitch Booth
4. Budapest Bank-Sagem - Litkey Farkas
5. Raffica - Király Zsolt
6. Principessa - Rauschenberger Miklós
7. Gemini - dr. Szilassy László
8. Anti Aging - Andrea Hagara
9. TWIN-GO - ifj. Scholtz Imre
10. Avatar - Gyenese Balázs
11. Metalcom (Samurai Jack)- Goszleth Marcell
12. Stég bár (18-as skiff) - Hamrák Péter
13. Fergeteg (libera) - Marton Balázs
14. One d'Or Cat (Ventilo 35) - Vándor Róbert
15. Concept 25 - Diószegi Zoltán
16. Gardazzurra - Simó Béla
17. Sponsor Wanted - Priczel Vilmos
18. Sirocco - Czittel Lajos
19. Capella - Pomucz Tamás
20. Kacor - dr. Ulrike Rein
21. Irokéz - Pajor Zsolt
22. Baghira II. - Litkey Csaba - trimarán
23. Orpheus - Herkó Dezső
24. Fantomasso - Majthényi Szabolcs
25. FMC - Paksi Álmos
26. Picabo - Kovács János
27. Nemere II - Czégai Péter
28. Peecasso - Szilvássy Attila
29. Macarella - Rutai István
30. Simo - Kántás Gábor
31. Black Magic - Bokrossy Gábor
32. Kishamis - Hrehuss György
33. Pimasso - Jeney György
34. Paquita - Rákóczi Gábor
35. SleepWalker - Soponyai Géza
(A befutó lista a hivatalos közzétett végeredményig, csak előzetesnek tekintendő)
12:40 A Bolygó - Fináczy Laci bácsi és csapata Fonyód vonalában kreuzol Keszthely felé.
12:20 Soponyai Géza a 35. helyen futott be a Nautic 370-essel.
12:17 Beliczay Márton most hagyta el a badacsonyi kikötőt, alatta "suhan" a Tramontana.
12:12 A Weight Sailing Team 8 mOD (Gyenes Ákos-Gyenó) Földvárnál vitorlázik csapatával a Tihanyi cső felé, előttük megy a Nátrium Hyatt (Szentpéteri Ádám) és a Camelot.
12:11 Beliczay Márton Badacsony alatt hátszelezik, úgy tűnik a szél még kitart.
12:06 Reméljük hamarosan tudunk befutólistát hozni. Addig is azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az Audi Ramada óvását elutasították.
11:12 19. helyen futott be a Capella (Pomucz Tamás) 70-es cirkáló.
11:10 ÓVÁST nyújtott be az Audi Ramada a NaturAqua ellen
"Az Audi Ramada csapata óvást nyújtott be a győztes Natur Aqua csapata ellen a navigációs fények hiánya miatt. A dolog mondjuk minimum pikáns, ugyanis ha szigorúan vesszük, az Audi Ramada is szabálytalanul hajózott, egyetlen fehér topfénnyel."
(Forrás: www. kekszalag.hu)
11:06 Közben Fináczy Laci bácsival a Bolygó is az északi part mellett döntött, és elindult arra. A keszthelyi pályajelnél ÉNY-i szél fúj 9 km/h-val.
11:05 Beliczay Márton a finn dingivel az északi partnál, Szigligetnél hátszelezik DNY-i szele van, 10-11 km/h-s. Számításai szerint marad az északi part mentén, most irány Badacsony.
10:49 Fináczy Laci bácsi az 1926-ban épült Bolygóval (35-ös osztály), 7 fővel a fedélzeten még odafelé tart éppen Boglár vonalában. 3-as, 4-es DNY-i szélben vitorláznak, vitorlaszámuk HUN 46. Jelenlegi sebességük 2,85 csomó. Éjjel a csőben szembetalálkoztak A Budapest Bank-Sagemmel és azóta kitartóan küzdenek. Hajrá Laci bácsi!! Laci bácsi egy dolgot kért, imádkozzunk értük, hogy a limitidőig be tudjanak futni!
10:41 A Kacor és az Orpheus is átjöttek már a csövön, a Baghira II, most van a szorosban. Füreden 11 km/h-s DNY-i szél fúj
10:40 Hamarosan befut a Concept 25, a Gardazzurra, a Sponsor Wanted, a Sirocco, a Capella, a Nemere II, az Irokéz. Ők már mind a Füred előtti vízterületen a Tihanyi cső után vitorláznak. A célhoz legközelebb a Concept 25 és a Gardazzurra van.
10:30 Fél tízig az alábbi hajók futottak még be Füreden.
11. Metalcom (Samurai Jack)- Goszleth Marcell
12. Stég bár (18-as skiff) - Hamrák Péter
13. Fergeteg (libera) - Marton Balázs
14. One d'Or Cat (Ventilo 35) - Vándor Róbert
10:27 A Stefánia végre meg tudott fordulni Keszthelynél. 149. helyen kerültek. Körülöttük Európa 30-asok: Nagymágus, Mánia, Hadúr, Dulin Jenő hajója. Van végre szelük is, DK-i 2,5 m/s sebességű.
09:40 Az Irokéz (Pajor Zsolt) Földvár vonalába ér lassan, délre tőlük a Sirocco, északabbra a Capella, a Sponsor Wanted és a 128 vitorlaszámú Scholtz 22-es.
Túl sok szelük nincs, épp hogy kiáll a gennakerjük, de állandóan utána kell igazítaniuk. Lassan utoléri őket a Kacor.
09:38 A Stefánia még csak a keszthelyi bója felé tart, ami 3 km-re van előtte. Ha ez a lehelletnyi szél is eltűnik, akkor órákig tart amíg odaérnek.
09:25 A Tramontana 82. helyen fordult a keszthelyi pályajelnél, Györöki csücsöktől spinnakereznek a déli part felé. Mellőlük valamikor hajnalban a Lakinger Béla (Regina) kiállt, feladta a versenyt. Keszthelyen Tapsi mögöttük vette a bóját 11 mOD-jával.
09:10 Befutott közben az Avatar (Gyenese Balázs) és ezzel meg is van az első tíz helyezett. Újabb befutókat várunk, a Metalcom (Samurai Jack) Goszleth Marcellel a kormánynál, a Fergeteg (Marton Balázs) és a Stég Bar 18-as szkiff(Hamrák Péter).
07:18 További kitartást kívánok a vízen lévőknek. Mind nagyon szép teljesítményt nyújtotok, és nem csak az első 6 befutása a teljesítmény!!! Mi igyekszünk követni az eseményeket, amennyire csak tudjuk..
7:12 A One d'Or katamarán megindult a reggeli frissülésben, alig jött az elmúlt 2 órában valamicskét. Jelenleg Szárszót elhagyva közelednek Földvárhoz. Mögöttük Szárszó magasságában a Gardazzurra. Lelle és Szemes közt félúton az Irokéz, aki nemcsak behozta az Orpheus előnyét, hanem le is hagyta őket. Itt a hajnali szél összefújta az addig szétszórt mezőnyt. Felettük Szepezd előtt félvíznél a Sirocco, Capella, Sponsor Wanted, Nemere II., Concept 25. Kicsit lemaradva mögöttük a Baghira II, Kacor, Simo, Kishamis, Black Magic bár az ő helyzetükre jobban illene a Boglár és Lelle közt félúton kifejezés.
07:10 A Fergeteg Marton Bazsával a kormánynál is átért a csövön, neki sincs már sok hátra, gyerünk, gyerünk :-)
07:08 A TWIN-GO F28 katamarán (ifj. Scholtz Imre) csapata 9. helyen ért célba 07:05-kor.
07:07 A Mediacontact Avatar és a Metalcom (Samurai Jack) is átjött már a csövön, és közelednek lassacskán a befutóhoz. Túl sok szelük nincs, a Metalcom összvissz 2 km/h-val hasít... Közben a TWIN-GO is befut Füredre. Első 10-ben van ifj. Scholtz Imre? Jól tudom, ha igen gratulálunk neki!
06:59 Jó reggelt mindenkinek, újra itt!. Beliczay Mártonnak sikerült! Elsó 100 hajóban benne van. Mosst kerülte meg KEszthelyen 84. helyen a pályajelet. Körülöttük van a Parti szél (50-es) és sok más hajó, Nautic-ok, 11mOd, számszerint kb. 30. Sajnos tiszta olaj arra a víz, szél egy szál se.
04:28 Befutott a 8. helyezett is, és ez nem más mint az Anti Aging Extreme 40-es katamarán (Andreas Hagara), amit kezének eltörése miatt a beharangozó hírekkel ellentétben nem a magyar származású Johannaes Polgar vitt.
04:17 Mivel eddig egyszemélyben közvetítettem és váltásom nincs, 1-2 órára most én is elvonulok pihenni, de amint van újabb hírünk Beliczay Mártonról, aki közben Keszthely felé halad, folytatjuk. A motorosában időközben helyet cseréltek a fiúk, legalábbis ami az alvást illeti. Lassan felkel a nap is, a vízen kint lévőknek kitartás, nem felejtünk titeket. Hajráááá!!!
Búcsúzóul még annyit, hogy a TWIN-GO F28 katamarán, Földvárt elhagyva félvízen a cső felé halad. Várhatóan a 9. helyen ér célba. Itt már pirosodik az ég alja.
04:08 A Gemini (dr. Szilassy László) 7. helyen ért célba.
03:59 Bár a nap csak 4:50 kor fog felkelni, szerkesztőségünk ablakán kitekintve már azt látni, hogy az ég szürkül. Vége a kemény időszaknak remélhetően több hajón is. Beliczay Márton kísérőhajóján testvére Beliczay Péter is nagyon várja már, hogy világosodjon, hiszen akkor könnyebb ébren maradnia, illetve hamarosan helyet cserélhet, az eddig az orrban alvó ifj. Payr Egonnal (Káin). Persze Márton továbbra is kitart és nagyon drukkolunk neki, hgoy beférjen Kesztheéynél az első 100-ba.
03:51 Lassan befut a Gemini és az Anti Aging is. Már Füred előtt vannak. A Gemini sebessége 4 km/h.
03:50 A Mediacontact Avatar ez idő alatt, már túljutott Lellén, közel a déli parthoz vitorláznak ők is.
03:48 A Taxi, aki szintén a felajánlók között van, most közelít a keszthelyi pályajelhez. 50-60 hajó vehette eddig a keszthelyi bóját. Eközben a Kishamis és a Black Magic elcsúsztak a Baghira II mellett.
03:40 A Fergeteg lassan Ábrahámhegy vonalába ér, ha kitart a szele, valamivel alatta DNY-abbra a Metalcom (Samurai Jack), míg kicsivel lemaradva a Gardazzurra és a One d'Or, utóbbi kettő Fonyód vonalában vitorlázik.
Az Irokéz a Nemere II.vel közel egymáshoz Balatonfürdő előtt félvízen csorognak, felettük északra a Györöki csücsöktől távolodik a Kishamis, Baghira II és Black Magic trió. A Kacor és a Simo kicsit meglépett a trió elől.
Az Anna és a Classica még a Györöki csücsök előtt járnak, úgy tűnik a trió után erednek és inkább az északi partot választják, vagy legalábbis annak közelségét, szemben a Nemere II-val aki középvízen, illetve az Irokézzel és az Orpheussal, akik inkább a déli parthoz közelebb vitorláznak.
03:38 Beliczay Márton Szigligetnél végre mgekapta az északi partról frissülő szelet, így kicsit tempósabban haladhat a Györöki csücsök felé, alattuk 200 méterre félvízen a Capella és a Siroccó, ők már visszafelé.
03:21 A Gemini (dr. Szilassy László) és az Anti Aging Extreme 40-es (Andrea Hagara) a Tihany-Zamárdi tengelyen vitorláznak fej-fej mellett, ahogy azt pár órával ezelőtt a Vodafone és a Budapest Bank-Sagem tették, a csövön átértek már, és Füred velé vették az irányt. A 9. helyen álló F28-as katamarán, melyet 2 évig oly nagy gonddal készített fel a kormányosa, a TWIN-GO (ifj. Scholtz Imre) Földvár előtt jár félvízen.
03:10 Egy kis érdekesség így hajnalban
Talán sokan nem tudják, de pár vitorlázó, felajánlott a 42. Kékszalagon elért helyezése függvényében pénzbeli támogatást az utánpótlás számára. Persze van, aki a helyezéstől függetlenül tette ugyanezt. Ezen felajánlók közül még sokakért van izgulni valónk, már csak ezen ok miatt is. Lássuk hát kinek melyik helyért kell szurkolnunk, hogy minél több támogatáshoz jusson a vitorlás utánpótlás:
A 2010. június 28-ig beérkezett felajánlások:
Macarella, ha az első 30-ban végez akkor 200.000 Ft-ot
Principessa, ha az első 20-ban végez akkor 200.000 Ft-ot - ez már biztosan megvan
Concept 25 ha az első 10-ben végez akkor 50.000 Ft-ot
Szamuraj Jack ha az első 20-ban végez lehetőségeihez mérten
Budapest Bank-Sagem ha az első 3-ban végez 100.000 Ft-ot - ez sajnos elúszott
használtvitorla.hu ahány hajón Fritz vitorla lesz az első 20-ban annyiszor 15 ezer Ft-ot
Black Magic, ha az első 20-ban végez akkor 200.000 Ft-ot
Öreg, ha 150-ben végez akkor 15.000 Ft-ot
Doyen, mindenképpen 30.000 Ft-ot - ez is megvan
Taxi ha 500-ben végez akkor 20.000 Ft-ot
Yachtshop.hu bárhol végez 33.333 Ft-ot - ez is megvan
NordTelekom nem indul, de 50.000 Ft-ot - ez is megvan
Szoják Balázs ha megdől a rekord 50.000 Ft-ot - ez sajnos elúszott
Wossala György 100.000 Ft-ot - ez is biztosan megvan már
ad az utánpótlásnak.
02:58 Beliczay Mártonnal most jött szembe visszafelé a Szigligeti öbölnél a One d'Or katamarán Vándor Róberttel és csapatával, Marcinak délről jött egy kis frissülés, most célba vette a Györöki csücsköt.
02:36 Fonyód előtt, Badacsonytomaj felé közelít a Fergeteg (Marton Balázs), valamivel délebbre mögöttük a Gardazzura, és a Metalcom (Samurai Jack). Utóbbi nagyon sokat veszített a délelőtti, illetve koradélutáni helyezéseit tekintve. A Mediacontact Avatar Balatonboglár előtt jár a déli parthoz közel.
02:34 Irányát tekintve az Irokéz, mintha az Orpheus "lábnyomát" követné egy sivatagban, annyira egymásra lehet rakni a GPS jelüket, Vonyarcvashegy óta mindenképp.
02:30 A Sirocco, a Concept 25, a Sponsor Wanted, a Capella, az Orpheus mindannyian délre húznak a Györöki csücsöktől. Az irányuk kb. Balatonmáriafürdő, ahol a mérések szerint jelenleg 2 km/h-s nyugati szél fúj.
02:25 A mezőny további részét se hanyagoljuk el :-) Lássuk, mit tudunk:
A visszafelé úton a Györöki csücsöknél jár a Sirocco, a Concept 25 középvízhez közelebb, mögöttük a csücsökhöz közeledve északabbra a Capella és a Sponsor Wanted.
Az Orpheus alattuk van és inkább a déli parthoz van közelebb. A Nemere II, Kishamis, Kacor trió az északi part alatt suhan Vonyarcvashegy vonalában.
A triótól délebbre és kicsit hátrébb középvízen vitorlázik az Irokéz (Pajor Zsolt).
Az Anna, a Black Magic és a Baghira II Gyenesdiás és Vonyarcvashegy között jönnek, túl sok szelük nincs, inkább az északi parthoz hajóznak közelebb.
02:12Befutott a Principessa is, a 6. helyen.
02:10 Beliczay Márton már Fonyódnál jár, egyelőre Keszthely felé, a Györöki csücsköt vette célba.
02:08:26 5. helyen futott be a Raffica(Király Zsolt), akik a verseny második felében végig Rauschenberger Miklósék Principessa nevű hajójával párosversenyeztek.
02:06 Képek a befutó előttről, befutóról:
01:56:32 4. helyen beérkezett Litkey Farkas és csapata
01:56 150 méterre van Litkey Farkas és a Budapest Bank-Sagem. Szégyenkezésre nincs okuk, hiszen olyanokkal szemben "kapott ki", akik szinte gyeremekkoruk óta katamaránoznak.
01:53 3. helyezett a KICA Extreme 40-es (Mitch Booth)
01:52:24 2. helyezett az Audi Ramada Extreme 40-es (Roman Hagara)
01:49:40 "Pumpálással" befordította a Vodafone-Naturaquát 16 ó 49 p 40 mp vitorlázás után Roland Gaebler, így ők a 42. Kékszalag győztesei.
01:49 A füredi móló takarásában megállta a szél, Farky 100 méterre 6 km/h. A Ventilo 28-as megállt a cél előtt.
01:43 150 méterre van a Vodafone-Naturaqua, de még egyet biztosan fordulniuk kell.
01:38 Litkey Farkasék most fordultak a célra, akárcsak Roland Gaebler hajója. A CSopakhoz közelebb tartózkodó Extreme 40-es - valószínű az Audi RAmada - a frissülésnek köszönhetően jobbcsapáson tarthat a célra. Ha kitart a szél, szerencséjük lesz.
01:36 Lassan befutó, micsoda Kékszalag. Az utolsó pillanatig nem biztos a győztes személye. Remélhetjük az idei izgalmak alapján vajon, hogy a jövőben is jönnek a külföldi versenyzők???
01:32 Már a Budapest Bank-Sagem előtt jár az Extreme 40. Úgy tűnik a KICA a 4. résztvevő is megérkezett. Tehát még semmi sincs lejátszva. Bár a Vodafone-NAturaqua helyzeti előnyben van.
01:27 Az egyik Extreme 40-es is megérkzett, a Vodafone megy párhuzamosan a parttal. Egyvonalban megy az Extreme 40 Litkey Farkasékkal, a Budapest Bank-Sagemmel.
01:26 Csopak felől érkező frissülést a Vodafone kapta el jól és egy testen rohan a cél felé, meg is fordultak Litkey Farkasék elé. Ajajj mi lesz itt még??? :-(
01:16 A Vodafone Tihany fel éfordult, A Budapest Bank-Sagem kicsit Kenese felé nyitott, de alapvetően a befutóra vette az irányt.
01:14 Az élen álló két hajó ismét fordult, jobbcsapáson haladnak, és igyekeznek némi sebességet csiholni a két hajóba. A hátralévő táv kb. 1 km a célvonalig.
01:13 A Raffica is átjött már a csövön, 2-300 méterrel mögötte jön a Principessa, lassan ők is elérik a Tihanyi szorost.
01:09 A Vodafone-Naturaqua lavórba ült, megállt a hajó, Litkey Farkas a Budapest Bank-Sagem-mel még megy, szépen futtatja a hajót.
01:04 Több, mint 16 óra versenyzés után, az élen járó hajók Öreg Tihanyt elhagyták, Farkasék vezetnek kb. 200-250 méterrel, a Vodafone mögötte, 3. helyen az Audi Ramada a part alá húzott be, a Kica a víz közepe felé próbálkozik. Vodafone-NAturaqua úgy tűnik megállt.
00:50 A frissülő szélben a Vodafone beérte Litkey Farkasékat, akik mostanra már szerencsére tartani tudják a tempót, ahogy Tihany alá érnek be. Félő volt, hogy lehagyja a Budapest Bank-Sagemet a Ventilo 28-as.
00:49 Most aztán tényleg megérdemelné Litkey Farkas és csapata a győzelmet, mert itt nem akkora a hajók közti teljesítménybeli különbség, amit az elmúlt években sokak kifogásoltak, hanem a tudás és kitartás számít.
00:46 Farkasék a part felé fordultak, így a Vodafone-Naturaqua is hauzolni kényszerült.
00:40 A Budapest Bank-SAgem átvette a vezetést, közel 50-70 méterrel vezet a Vodafone-Naturaqua előtt. _Igazi matchrace :-))))))
00:26 Első helyen vezet a Vodafone-Naturaqua, második a Budapest Bank-Sagem, harmadik a Kica, negyedik az Audi Ramada. utóbbi kettő között 5 hajóhossz különbség van, a 2-3. között 200 méter, Farkasék hátránya 100-120 méter. A RAffica 1500 méterre van a csőtől mögötte 4-500 méterre a Principessa, de gyorsabbak sebességüket tekintve.
00:24 Beliczay Márton túljutott Bogláron, mivel kis merülésű ezért egész közel tud menni a parthoz, kb. 25 hajót előzött meg Bszemes óta.
Ezalatt Fonyódnál jár a Gemini, mindössze 2 km/h-s sebességgel.
00:15 Capella, Irokéz, Kishamis szinte egy vonalban haladnak az északi part alatt Keszthely felé, jelenleg Vonyarcvashegy alatt járnak. Előttük a Kacor és az Orpheus, mögöttük kissé lemaradva Györök felé félúton az Anna és a Black Magic, Györöknél a Classica. Lessan szembetalálkoznak a visszafelé tartó Fergeteggel, és Gardazzurrával. A keszthelyi bójára tarta a Sirocco, mögötte Gyenesdiás vonalában a Nemere II és délebbre középvíz felé a Concept 25.
2010.07.03. 00:14 A Budapest Bank-Sagem kicsit lemaradva a Vodafone-Naturaqua mögött lassan beér a Tihanyi csőbe.
23:29 Míg a versenyzők az árvaszúnyogok hadával, addig én a gép előtt a csípős, mondhatni igazi "vérszívó" nőstény szúnyogok hadával vívok komoly közelharcot... Mostmár tudom honnan kapták a vérszívó nők eme cseppet sem hízelgő jelzőt... :-))
23:18 A kísérőmotoros orrában Payr Egon - Káin - nyugovóra tért egy kicsit, most Beliczay Péter - Belo - virraszt Mártonnal. Céljuk, hogy Márton az első 100 hajóba beférjen a keszthelyi bójánál.
23:15 Időközben Beliczay Márton elhaladt a Balatonlellei Yacht Club előtt. Ennivalója, vize bőven van, és árvaszúnyogból meg több is van neki, mint kellene, akárcsak a többi hajósnak...
23:00 Az Audi Ramada helyesen csak 15-20 km/h val haladt, most 5-10 km/h a sebességük Földvárhoz közelednek, a csőtől kb. még 10 km-re vannak. Tehát a hír igaz volt, csak úgy, mint a viccben, "nem Moszkvában, hanem kijevben, nem Volgát, hanem Zsigulit és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak..." De hét ilyen körülmények között örülünk, ha ennyi hírt is kapunk.
22:50 Az Audi Ramada állítólag 15-20 csomóval!!!! halad. Ha ez igaz, akkor már át kellett érjenek a Tihanyi csövön. A Stefánia eközben Szárszónál jár a keszthelyi bója felé.
22:48 Vodafone- Naturaqua időközben helyet cserélt a Budapest Bank-Sagem-mel, cirka 300 méter az előnye Szepezd vonalában járnak. 5. helyen a Raffica, 6. a Principessa északi partnél, mindketten 7 km/h-s sebességgel.
22:30 Most találkozott szembe Beliczay Mártonnal az Audi Ramada csapata Szemes előtt :-)))
22:28 Komp közlekedés leállt, A cső megállt, annyi a hajó Tihany előtt.
22:20 Továbbra is vezet az Audi Ramada, második a KICA, harmadik helyre feljött a Budapest Bank-Sagem 12,5 km/h-val Szepezd-Lelle tengelyen, alattuk a Vodafone-Naturaqua 15 km/h-val, Principessa 5. helyen a Révfülp előtti vízen 2 km/h-val. 6. helyen a Raffica Boglár előtt középvízen 13 km/h-val.
22:00 Beliczay Mártonnak és vagy 20 másik hajónak Balatonszemes előtt elfogyott a szele, Part mentén állnak, az élmezőnyt még nem látják szembejönni. A 40-esek majdnem teljes létszámban visszafordultak. Két hajó van már csak versenyben az osztályukból, a ROSA és a Sindbad. Ők jelenleg a csövön próbálnak átjutni további 2-300 hajóval együtt.
21:54 Torjai Gábor és a NERO CONSULTING legénysége (Elliott 770) 21:35-kor 12 és fél óra vitorlázás után, miután átértek a tihanyi csövön, az állandóan leálló szélben úgy döntöttek több más hajóval együtt, hogy visszafordulnak Balatonfüred felé. Beszámolója szerint még nagyon sokan kitartanak és nagyon lassan csorognak a cső felé. (Ezúton szeretném elismerésemet kifejezni feléjük a kitartásukért - a szerk.) Persze ez nem jelenti azt, hogy azok nem teljesítettek, akik most visszafordulnak. Lássuk be, közel 13 óra alatt körbemenni a keleti medencében is elég szép teljesítmény ilyen szélviszonyok között. Jó pihenést a csapatnak! Igyatok egy sört a többiek egészségére. :-)
21:41 Holzhauser András és az Amitié (Regina) Szemes előtt 2-es déli szélben vitorlázik 4,5 csomóval a keszthelyi bója felé. A Tihanyi csőben 134-ként haladtak át, most a 130. hely körül vitorláznak nem messze Beliczay Mártontól.
21:37 Kaptunk egy képet a Tramontanáról:
21:35 Újabb fényképek, ezúttal a Tihanyi cső a téma:
http://picasaweb.google.com/kekszalagonline/Tihany#
21:30 Az Audi Ramadának kétségkívül megjött a déli szele, 10-12 km/h-val haladnak a Boglári kilátóval egyvonalban, párhuzamosan a parttal.
21:27 Árbocfények
21:25 Valami kis frissülés elérte az Audi Ramadát, így a déli partnak vették az irányt:
21:18 Az Audi Ramada elért Boglárig, de ott elfogyott a szele. Farkyék a középvízhez közelebb vitorláznak és még haladnak. Az Audi Ramada próbál a déli part felé leérni, hgoy elkapják a parti szelet.
21:00 Lellénél a sorrend:
1. Audi Ramada (Roman Hagara)
2. KICA (Mitch Booth)
3. Vodafone-Naturaqua (Roland Gaebler)
4. Principessa (Rauschenberger Miklós)
5. Budapest Bank-Sagem (Litkey Farkas)
6. Raffica (Király Zsolt)
20:59 Hagaráék mögött egy második katamarán is jön, kb. 6-800 méterre, talán egy Ventilo M2-es, de ezt még ilyen távolságból nem látják az Irokéz legénysége.
20:52 Most jön szembe az Audi Ramada (R. Hagara) az Irokézzel (70-es) szemben Boglár és Fonyód között félúton a parttól kb. 500 méterre.
20:40 A keszthelyi F40 katamarán Fonyód előtt halad a part mentén, az Irokéz kicsit feljebb, hátrább. Északi szelük van, mögöttük nincsenek túl sokan, ami biztos, hgoy az Orpheus mögöttük van, a Capella kicsit meglépett előlük.
20:40 További bójakerülők Keszthelyen:
8. Anti Aging 20:34
9. Twin-Go 20:57 (ifj. Scholtz Imre)
20:38
20:25 Barát Stefánia a Stefánia fedélzetérő jelentkezett, és arról számolt be, hogy a csövön mintegy 2 óra alatt tudtak átjutni. Sajnos egy kivételével a motorosok körülöttük "rohangáltak" és az így keltett döghullámok nem segítették az áthaladásukat. A Stefánia 159. helyen kerülte a Tihanyi bóját. Elmondásuk szerint a hajók nagy többsége a déli part felé vette az útját, egy-két hajót látnak középvízen illetve az északi part felé.
20:15 Naplemente képek még:
20:00 Beliczay Márton a Tihanyi cső óta közel húsz hajót előzött meg, így a 140. hely körül vitorlázik finn dingijével.
19:30 Beliczay Márton a finn dingivel 160. helyett vette a Tihanyi bóját!!!! Gratulálunk :-)
19:05 Naplemente
18:57 Az 1988-as szöuli olimpikon (finn dingiben) Székely Antal "Tonyó" kormányozta Imi Jé nevű J24-es a Tihanyi csőben áll, a frissülő szelet látják a déli parton, csak odáig még el kell jutniuk. Körülöttük Melges 24, 70-es cirkálók.
18:23 A tihanyi cső bejáratánál próbál előrébb jutni az Oxygen nevű Nautic 311 (Király László) a Földvár előtt látható frissülés felé.
18:17 Felkerültek képeink a Kenese-Siófok szakaszról:
http://picasaweb.google.com/kekszalagonline/KeneseSiofok#
18:12 A Kutics Krisztián kormányozta No Name (8 mOD) most haladt át a csövön, most annyira messze vannak a követők, hogy talán 20-30 percig nem is jön senki.
18:05 Keszthelyi bójaforduló sorrendje:
1. Audi Ramada 17:42 (Roman Hagara)
2. KICA 17:43 (Mitch Booth)
3. Principessa 17:53 (Rauschenberger Miklós)
4. Vodafone-Naturaqua 17:53(Roland Gaebler)
5. Budapest Bank-Sagem 17:55 (Litkey Farkas)
6. Raffica 17:57 (Király Zsolt)
7. Gemini 18:02 (dr. Szilassy László)
18:03 Beliczay Márton a finn dingivel Siófok és Tihany közt jár félúton.
17:55 Badacsony vonalában DK-i szél van, a Tihanyi cső környékén ÉNY-i, a keleti medencében alig valami fújdogál. Sokan még a kenesei bója előtt vannak, ők már biztosan kint éjszakáznak. Siófok környékén láttak schärenkreutzereket és 50-eseket. Egy biztos a cső előtt járóknak sok türelemre és vízre lesz szükségük, na meg felhőtlen jókedvre, amivel "túlélik" a szélcsendes szakaszokat. Minden elismerést megérdemelnek kitartásukért.
17:45 A tihanyi csövön most haladt át az Orpheus (Herkó Dezső), az Ogre (YS II. HUN 8, Vörös Istvánnal a kormánynál), a HUN822 vitorlaszámú Incognito (YS I)Vezér Károllyal a kormánynál és a HUN 3501 vitorlaszámú 33-as SZÉLVÉSZ (Soós István).
17:37 Az ifjabb Grohoczky Attila kormányozta B31, az Aquilla most közelít a siófoki kapuhoz, a szélcsendben már fürdött egyet a csapat. Jelenleg 1,9 csomó a sebességük.
17:20 Szeremley Lászlóék az újjáépített ÍRÓKÉZ (Pajor Zsolt) 70-essel Öszöd előtt járnak. Előttük 100-150 méterrel match-el a Kaczor, a keszthely F40-es katamarán és a Nemere II kb. 50 méteren belül vannak ők hárman. Az Írókéztől kb. 200 méterre van a Capella (Pomucz Tamás) félvíz felé, 4-500 méterrel előttük a Sirocco. A cső utáni kis frissülés mostanra erejét vesztette. Fonyódnak vették az irányt, 300 méterrel mögöttük 2 Asso jön, az egyik a Picabo. Valmint szintén mögöttük jön még az Orpheus (Herkó Dezső) és a Macarella (Rutai István).
17:15 A Principessa Balatonberény felé a déli partnak fordult, a Vodafone még csak most tart a csücsök felé kb. félvízen. Ha az információink helyesek középvízen 5. helyen érkezik a Raffica. Litkey Farkasék GPS-e úgy tűnik "TILT" állapotban van. Az elsők lassan a keszthelyi bójához érnek
17:08 A mezőny első negyede lassan csurog át a csövön, elég macerás nekik aleálló szélben a komp útvonalon... Ahol ugye a kompnak van elsőbbsége.
A Stefánia 186. helyen haladt át a siófoki kapun, most araszolnak ők is a cső felé.
17:06 A Principessa a Balatongyöröki csücsöknél jár, mögötte a déli part felől jön fel a csücsökre a Vodafone (R. Gaebler).
17:00 A BLYC előtt halad most a MediaContact Avatar, amit eddig Soponyai Géza vitt, most viszont Gyenese Balázs viszi, aki 2003-ban Soling osztályban Európa Bajnoki címet vitt haza.
16:50 Alibán András-Holzhauser András az Amitié (Regina) fedélzetén Siófok után, Zamárdi felé 3 csomóval spinnakereznek backboardon 230°-ra, félszél közelében. Előttük Tihany felé a Pannónia (Házas Gábor)(70-es) és egy másik cirkáló. 500 méterre előttük egy Melges24. Tőlük hátrafelé a Bettus (Nautic), 3-400 méterrel hátrébb a Száz*Szép (Sudár Regatta).
Siófok után kb. 50 hajó jön spinnakerrel.
16:33 Balatonlellén a BLYC előtt jár Scholtz Imre F28-as katamaránja, a TWIN-GO a 9. helyen. Előttük az Anti-Aging 1,5-2 km-rel, mögöttük pedig a One d'Or Cat (Vándor Róbert)- Paulovits Dénes által épített hajó.
16:30 Beliczay Márton hamarosan átmegy a siófoki kapun, valahol a 160. hely körül, ami nem olyan rossz. Mögötte jön a Remete és a Bolero. Innen spinnakerrel egyenes az út a nagyobb hajóknak.
16:20 Az OMSZ Siófoki Obszervatóriumtól azt az információt kaptuk, hogy hamarosan leveszik a nyugati medence viharjelző rendszerét is alapra. A zivatargóc felszívódott, és csak arra volt jó, hogy az eddigi gyenge ÉK-i szél leállt. Szigligeten mér 10-20 km/h-s lökéseket mérnek de ez is felszívódóban van.
A mai napra még nem jelenthető ki, hogy nincs további esélye a zivatarosodásnak, de a jelenlegi adatok alapján az elkövetkező 1-2 órában erre semmi jel nem mutat.
16:10 Az élmezőny elhagyta Badacsonyt, 3. helyen a Vodafone (R.Gaebler) de folyamatosan harcolnak a Principessával. 5. helyen Litkeyék csapata, 6. a Gemini, 7. a Raffica. Szemes magasságában 1-1 hajó szállingózik lassan, arra van a Metalcom is (Samurai Jack) és a One d'Or Cat.
Dunszt van, de szél nem sok... áll a levegő.
16:00 Keleti medencében alapfokon áll a viharjelző rendszer, a nyugati medencében elsőfokú van érvényben.
15:15 Az élen nem sok minden változott, Audi Ramada és KICA már alig láthatóak a Budapest Bank-Sagem helyzetéből, eltűntek a horizonton. A harmadik helyen a Vodafone Ventilo 28 (R. Gaebler), mögöttük a Principessa, majd a Budapest Bank-Sagem(Litkey F.), a Gemini Ventilo 28(dr. Szilassy L.), majd a Raffica (Király Zs.) hátszelezik. Most már mindenki délre tart. Litkey Farkaséknak nem jött be az északi irány, csak hátrányuk nőtt, így ők is délre tartanak. Körülbelül Révfülöp vonalában járnak.
15:00 Keleti medencében kiadták az elsőfokú viharjelzést. Nagyon sok hajó van a kenesei bójánál. Beliczay Márton Kenese és Siófok között van félúton, tó közepe felől gyenge áramlás van. Bkenese, Füred felől, párás, gomolyfelhős az idő.
14:40 Az ifjabb Grohoczky Attila kormányozta B31, az Aquilla most vette a kenesei bóját, közelükben van még az Emma, a Rugó, a Vándor, Csibészke. Siófok felé veszik az irányt a gyengülő szélben.
14:20 A Stefánia nemrég kerülte a kenesei bóját, előttök fordult a Szindbád és a Jegenye. Irány Siófok!
14:12 Az Audi Ramada és a KICA cirka 4-5 km előnnyel vitorlázik az élen, a Budapest Bank-Sagem előtt. Litkey Farkasék nagyon markánsan vitorláznak az északi part felé, előttük a Vodavone Ventilo 28-as középvízen, mögöttük a Gemini, a másik Ventilo 28-as a déli part felé nyitott. Jelenleg Akali előtt járnak Litkey Farkasék. A Principessa is dél felé vette az irányt, és továbbra is a 3. helyen állnak. A Metalcom (Samurai Jack) Goszleth Marcellel a kormánynál is átjött a csövön és Földvárnak vették az irányt.
14:07 IDŐJÁRÁS Az OMSZ Siófoki Obszervatóriumának információi alapján, a nyugati medence várhatóan szelesebb lesz, mint a keleti. Siófokon jelenleg 1 m/s-os szél van, 1,6 m/-os lökésekkel. Almádi térségében 1,5-1,9 m/s-os lökéseket mértek, míg Aligánál 0,6 m/s-ot. Egyre nagyobbak a szélcsendes területek, a partközeli légmozgás jellemző. Siófok térésgében olyannyira legyengülhet a szél, hogy akár 1-2 órás szélcsend is várható. Délután 16-17 órától megélénkülhet valamelyest a keleti, délkeleti légmozgás többfelé a keleti medencében, amely este 19-20 órára megint jelentősen gyengül.
A nyugati medencében valószínű megmarad a keleties szél, akár 10 km/h-s lökések is lehetségesek. Örvényes magasságában 4 m/s-os lökéseket mértek.
Megindult a gomolyfelhőképződés, a műholdképeken már látható, de a radar még nem jelzi. Nagy valószínűséggel csapadékot nem adnak. A zivatarosodás este 18-19 óráig lehetséges, utána már nem valószínű a jelenlegi adatok ismeretében. A keleti medencében (Aliga-Kenese vonalában) 10-15 % a zivatarosodás esélye, mely a Velencei-tó vonalából érkezhet.
13:42 Bár először úgy tűnt a nyugati medencében semmivel sem lesznek jobbak a szélviszonyok, mint a keletiben, most mégis javuló tendenciát mutat, és a frissülő szélben a katamaránok szépen kreuzolnak Keszthely felé.
13:40 A Gemini-t megelőzte a Tihanyi cső előtt a Budapest Bank-Sagem. Negyedik helyen vitorlázik jelenleg a Vodafone nevű Ventilo 28-as Roland Gaeblerrel, 5. a Budapest Bank-Sagem, és 6. a Gemini, 7. a Raffica (Király Zsolt).
13:36 Tihanyi cső után még mindig az Audi Ramada az élen, de mögötte mindössze 50 méterrel lemaradva nagyon szépen felzárkózva vitorlázik Mitch Booth a KICA fedélzetén. Szinte párosverseny zajlik a két kormányos között, Szárszó vonalában járnak. A Principessa 6-800 méterrel lemaradva, de látótávolságon belül a 3. helyen gennakerrel vitorlázik.
13:10 Beliczay Márton csupa nagyhajó között most vette a kenesei bóját, ami nagyon jó eredménynek számít a finn dingivel.
12:55 A Stefánia 1,3 m/s-os DNY-i szélben csordogál Kenese felé, a bója előtt kb. 1 kilométerre. Előttük jár a Nemere II, és a Sirocco.
12:53 Wonke Péter viszi a nyolcszoros győztes Tramontana-t. Nagyon gyenge 1-2 m/s-os szélben, 1,5 csomós sebességgel vitorláznak Almádi után a fűzfői öböl közepén. Mellettük a Kékmadár, a HUN 25-Szindbád (40-es). A mezőny első egyharmadával együtt haladnak. Előttük a Nemere II, és a Sirocco, körülbelül 3 km-re vannak a kenesei bójától.
12:45 A Kishamis nagyon szépen felzárkózott, már kb. 500 méternyire eltávolodott a keneseii bójától és az élmezőny után vetette magát.
12:44 Alibán András az AMitié nevű Reginával Almádi és Kenese között vitorlázik, a gyenge DNY-i szélben spinnakerrel 2,3 csomós sebességgel backboardon. Körülöttük vitorlázik még a BOCS (Scholtz22), a Parti szél (50-es), az Oxygén, Pingi (Nautic-ok), előttük kb. 150 méterrel a Paquita (YS I.), mögöttük kb. 100 méterre Beliczay Márton finn dingivel. Akik közelebb vannak a víz közepéhez, azoknál valamelyest gyengébb a szél, bár a frissülés már oda is leterjedt.
12:34 Soponyai Géza a teljesen új, SleepWalker nevű Nautic 370-essel (amely a típus első darabja, full karbon testtel, karbon árboccal, és most került vízre) 5-6 hajóhossznyira van a kenesei bójától. A hajó legénységének tagja Erőss Zsolt hegymászó is.
Előttük kerülte a Fergeteg nevű libera Marton Balázzsal a bóját.
12:24 Gemini a negyedik, Litkey Farkas közelít 5. helyen, mögötte 6. a Raffica, utánuk 7. a másik Ventilo 28-as Roland Gaeblerrel. Eközben az élmezőny már Zamárdi előtt jár.
12:10 Nagyon szépen felzárkózott a Principessa, most megy át a siófoki kapun harmadik helyen.
12:08 KICA fordul másoddikként, másfél perc hátránnyal.
12:07 gyenge ÉNY-i szélben most veszi az Audi-Ramada elsőként a siófoki bóját.
12:00 Siófoki bójához közelít az Audi-Ramada, második helyen a Kica katamarán(Mitch Booth)frissülő szélben. A KICA-n, a szél felőli svert és kormány is fel van húzva, az ellenállást csökkentendő. 3. helyen a Principessa, 3-400 méterrel hátrébb. Az Audi és a Kica között kb. 200 m a távolság.
11:52 Az OMSZ Viharelőrejelző Obszervatóriumának előrejelzései szerint van némi esélye a Bakony vonalában a délutáni órákban zivatarosodásra, de akár zivatarosodik, akár nem, naplemente körül le fog állni a szél. Zivatarosodás esetén, ÉK-i áramlás várható majd. Holnapra több esélyt adnak a zivatarosodásra, több széllel, mint ma.
11:48 A mezőny közepe DNY-i szélben vitorlázik Káptalanfüred után, Kenese előtt, ez azt jelenti, hogy közel 100 hajó tart a kenesei bója felé, mialatt az élboly már a siófoki bójához közelít.
11:38 A Balatonfüred-Balatonkenese között készített képeink a mezőnyről, itt találhatóak: http://picasaweb.google.com/kekszalagonline/BalatonfuredKenese#
11:29 1,8 m/s sebességű szélben 1,2 csomóval "halad" a Stefánia, Almádi TVSK előtt. A Káptalanfüredi csücsöknél most kezd beterjedni az a DNY-i amit az élen járó hajók már fél órája is érezhettek nyomokban. A mezőny ezen részénél már egyre több hajó húzza fel a spinnakerét. Ezzel a széllel egyenesen mehetnek a kenesei bójára. Itt vitorlázik a Balaton legöregebb hajój a Kishamis is, a Nemere II. a rekordtartó, kissé lemaradva mögöttük kb. 1-1,5 km-re a Tramontana.
11:27 A Petrányi Zoltán féle csapathoz tartozó Ventilo 28-as Roland Gaebler kormányzásával fordul nyolcadik helyen.
11:26 Az üldözők felől érkező frissüléssel meglódult Litkey Farkasék hajója, miközben a METAL-COM megállt.
11:25 METAL-COM (Samurai Jack)a 7., és Király Zsolték a Rafficával fordultak 6. helyen. Eközben A Budapest Bank-Sagem megállt.
11:22 A Budapest Bank-Sagem (Litkey Farkas) fordul ötödikként.
11:19 dr. Szilassy László Ventilo 28-asa, a GEMINI a 4. a kenesei bójánál. Ő is a déli part felől igazított vissza, lassan már a METAL-COM (Samurai Jack) is a láthatáron van.
11:10 Most kerüli a Principessa a kenesei bóját.
11:05 Most veszi az Audi-Ramada a kenesei bóját, Ian Ainslie taktikussal és Mitch Booth kormányzásával Bartha Ferencék hajója, az Extreme 40-es a második, úgy tűnik a Principessa lesz a 3., Litkey Farkas és Király Zsolt kicsit lemaradt, jelenleg a Rafficát várják negyedikként, de ez még korántsem biztos.
10:56 Beliczay Márton a finn dingivel Alsóörs után jár, a szélcsíkokban nagyon ügyesen tud "osonni" a part alatt. Arrafelé most a D-K-i, K-i szél frissülget. Körülöttük olyan hajók találhatók, mint a Bajadér - Sudár Regatta, az Imperial 30-as cirkáló, J24-esek, a Talizmán, a Daruvár - 60-as, a Manual - 11mOD, és egyéb cirkálók. Egyszóval aközépmezőny elejével tud haladni B. Márton. nem rossz teljesítmény :-)))
10:54 Az élen közben változás történt, az Audi Ramada átvette a vezető helyet, második a Budapest Bank-Sagem, Bartha Ferenc Extreme 40-ese, a Principessa. Kis szélfrissülés látszik.
10:46 A Nero Consulting (Elliott770) Torjai Gábor kormányzásával most hagyta el az Alsóörsi strandot, part alatt osonnak, nagyon kevés a szél, körülöttük 8 mOD-ok, Európa 30-asok, és nemrég ment el mellettük a Pannónia 70-es cirkáló. Kb. 1-2 csomós sebességgel "megy" mindenki körülöttük.
10:36 Frissült a szél az élbolynál, ezt Litkey Farkas csapata, a Budapest Bank-Sagem kapta el a legjobban, így jelenleg ő áll az élen, második a Raffica - Király Zsolttal, harmadik az Audi-Ramada - Roman Hagarával, negyedik a Principessa. A déli parton van még a METAL-COM (Samurai Jack), a One d'Or és egy Extreme 40-es, de bővebbet nem látni egyelőre annyira párás a levegő.
10:21 Gyakorlatilag leállt a szél, bár a katamaránok így is haladnak. Almádiál járnak, kb.4 km-re vannak a kenesei bójától. Északi parthoz legközelebb az Audi-Ramada, kicsit kijjebb a középvíz felé a Budapest Bank-Sagem, és legközelebb a vízközéphez a Raffica. A Raffica elvesztette vezető helyét.
A Principessa felért az északi parthoz, ez nagy bravúr volt Fináczy György és Rauschenberger Miklóstól egyaránt.
10:15 Az élen továbbra is a Raffica, a Budapest Bank-Sagem és az Audi-Ramada, utóbbi Roman Hagara kormányzásával.
9:59 Déli parton a Principessa és a METAL-COM (Samurai Jack), az északi parton elöl a Raffica - Király Zsolttal majd a Budapest Bank-Sagem Litkey Farkassal. Úgy tűnik a rajt utáni déli part választás mégsem volt olyan nyerő. Jelenleg az északi part mentén járnak jobban.
9:50 A középmezőny most halad át a rajtvonalon.
9:38 Csopak alatt van Beliczay Márton, most jön ki a nádasból bal csapáson. Elég jól áll, majdnem több, mint a mezőny fele mögötte van, a Nauticokkal, illetve J24-ekkel van kb. egy bolyban. Úgy tűnik a vízen élénkebb a szél, mint a part alatt.
9:17 Principessa áll az élen Rauschenberger Miklóssal a kenesei bója felé. Ő is, akárcsak a METAL-COM (Samurai Jack) - Goszleth Marcellel a kormánynál a déli part (Zamárdi) felé vette az irányt a rajt után, abban bízva, hogy a part felől érkező frissüléssel fordulnak majd a kenesei bója felé.
9:14 Elrajtolt a 42. Kékszalag 623 hajója. A délkeleti szélben a pára miatt nem nagyon látszott a rajtvonal déli vége. Úgy tűnik most, hogy az északi part alatt rajtolók egy kicsit jobban járhatnak.
8:50 Hamarosan itt a rajt pillanata.
7:40 Lassan ébredezik minden. Folyik a lázas készülődés a kikötőben.
7:20 Szépen gyarapodunk. Idén már 623 nevező tisztelte meg Európa leghosszabb és remélhetőleg ismét legnagyobb tókerülő versenyét. Se a Boldor, se a Rundum meg sem közelítette ezt az induló létszámot. Már csak a Cento lehet nagyobb.
7:00 És eljöttt a várva várt nap. Jelenleg a rajt előtt alig két órával lágy keleti szél lengedez Balatonfüreden. Nem mondom, hogy rossz érzés volt a Klass FM-en reggel arról hallani a műsorvezetőket, hogy ki miért esélyes a versenyen. Álljon itt egy kép a még alvó Balatonfüredről:
2010.07.02. Péntek
21:00 Kékpántlika eredményei
21:00 Kékpántlika képei
05:00 Hohó, hogy mik vannak! A Füred Marina képei
2010.07.01. Csütörtök
23:00 Néhány kép található a galériánkban egy Extreme 40-ről
2010.06.30. Szerda
11:00 Elindult az oldalunk hivatalosan is.
2010.06.29. Kedd
16:30 Edz a címvédő: http://www.youtube.com/watch?v=638W9rwfffs
16:12 Két újabb kihívó: http://www.sailing.hu/cikkek/nagy_versenyek/kekszalag/fokozodik_a_helyzet/
2010.06.28. Hétfő